János bá, a télen, amikor az istálót ellátta, el-el menegetett faluba. Hol az egyik komához, hol a szomszédba, egy-egy kicsitt beszélgettek. Eccer aszongya Mári né, hogy:
– Öreg, ha menyen este faluba, szójon nekem, én es elmennék.
– Jó – aszongya János bám. Mikor az istálót elvégeszte estefelé, bészollott, hogy:
– Mári, vegyed a gyermeket s menyünk.
– Hova?
– Maj meglátod. – aszongya.
Mári ném belécsombojitotta a gyermeket a nagy ruvába, a karjára vette, ojan jó karon ülő vót s elindult János bám után. Mentek lefelé. Odaértek az egyik komához, János bám nem tért bé, ment tovább.
– Hát – aszongya Mári ném – bisztos a másik komához mennek.
Ott es elhaladott János bám, oda se ment bé. Hát, aszongya Mári né magába, ott alábbacska lakik egy rokon, bisztos azokni menyünk. De biza János bá oda se fordult bé. Hát eszibe jutott, hogy ott a falu végin van egy koma, annál bisztos erőst rég nem vótak, s oda akar menni. De biza János bá aszt a házat es meghalatta, nem fordult bé. Asztán mikor a falu végire értek, ott a falu végin elfordult a keresztuccába, keresztül ment a Tót útra, s ott felfelé fordult. Most mán Mári né tisztába vót, hogy hova mennek. János bám a Tót úton felment a falu végijig, s ott keresztül megint vissza a Magyar útra, s onnat haza. Mári ném meg ment utánna a karján a gyermekvel, me János bá nem vette el. Mikor a kapuba értek, aszongya János bám:
- Na, megjártad-e magadot?
- Meg – aszongya Mári né. Többet nem készült faluba.
(Lőcsei Antal gyűjtése)