Vót a mü falunkba egy Ömböli János nevezetü ember. Annak vót egy Anti tesvére, s vaj három leán tesvére. Az annyik, Erzsók ném erőst szerette a pálinkát s hogyha vaeccer hezzajutott egy kicsitt többecskéhez, akkor fel-fel öntött a kontya alá. Ugyancsak valami haszontalanságot csinált. János bám huszár vót, s amikor hazajött szabacságra, úgy sikerült hogy eppe vasárnap délelőtt ért haza. Vót eppe annyi ideje, hogy früstökölt, átőtözött s aval elment a templomba. Erzsók ném meg otthon maradott, hogy majd főz valamit, mire jőnek a templomból. Igen ám, de az éveg elékerült a viszontlátás örömire s arra Erzsók ném addig járt, hogy eccer osztán igen jó kedve támott, felőltötte a huszár gunyát s gondolta, megjárja magát egy kicsit az úton benne.Eközbe imán jöttek a templomból. János bám nezi, hogy fejerünnet jő egy huszár, erőst csudálkozott, hogy vajon ki lehet? Hogy nem jöttek együtt? Hát akkor a vonat nem úgy járt, mind ma, minden nap, lehet egy héten, vaj mit tudom én. S há, amikor érnek közelébb, há lássa, hogy az annya. Nagy méregvel megragadta a kezit, s a kapun bé s a gunyát levettette vele s ő visszavette, s aval elment vissza a kaszárnyába, nem es ebédelt.
Na, telt – múlt az üdő, János bám leszerelt s egy esztendőbe erőst sok barac termett. Vót ott lekvárnak es, pálinkát es főztek, erőst jó baracpálinkát főztek. Mentek aratni a másik faluba, megbeszélték, hogy egy éveg pálinkát eldugnak, egy ötliteres évegvel. Hát, ugye, Erzsók ném megigya az egészet, amig visszajőnek. Igen ám, de Erzsók ném a pálinkát felkapta s ő asztat megillogatta. Mikor ezek hazajöttek az aratásból, nezik s há üres az éveg. János bám erőst veszekedett az annyával, hogy minek kellett megigya mind a pálinkát, hagyhatott vóna egy kicsitt nekünk es.
– Ó, sose vergőggy vele, fiam, há ne, szettem epret,- aszongy az annya – lesz itt pálinka minnyá, csak ki kell főzni.
Persze, János bám az eper pálinkát nem szerette, met az erőst rossz vót. Aszongya, hogy:
– Igya meg kend az eper pálinkát.
– Meg es iszom – aszongya Erzsók ném – csak főzzétek ki.
– Na, de nem köszöni meg! – aszongya János bám. S addig vitték a cefrét ma es, hónap es, hogy a cefre megsavanyodott.
Akkor az öregasszon veszekedett velik, hogy:
– Ugye, montam, hogy el kell vinni a cefrét kifőzni! Most megsavanyodott, mejen pálinka lesz belőlle?
– A, kennek jó lesz – aszongya János bám. Há ki es főzték a pálinkát s csakugyan erőst savanyó vót. Igen, de az öregasszonnak nem kellett a pálinka, me valami érte szegént, lebetegedett s meg es hót akkor héten. Ugye, reggel, amikor kiviratt, mentek János bám s Anti bám, hogy harangoztassanak, a gödörásónak szójanak, s mikor elindultak, há az ajtóból János bám visszaszólt a testvérinek, hogy:
– Mári, osztán a vigánásra neked legyen gondod!
A vigánás, az a katalikus pap vót. Persze, Erzsók ném katalikus vót, s a leányok utána katalikusok vótak, s az apjik, a meg református vót, s akkor így a fiugyermekek reformátusok vótak. S János bám nem szerette a katalikus papot.
Amig mentek a harangozóhoz, nem mentek egymás mellett. János bám előre ment, s Anti bám egy házhosszát utánna. Eccer János bám megállott elől s aszongya hogy:
– Meghót anyóka.
S ez hátrunnat aszongya, hogy: – Meg. S most mü árvák vagyunk.
Aval mentek tovább. Későbbecske János bám megint megállott, s aszongya, hogy:
– Több rátottat ő se könyököl le a tálasról.
S ez hátrunnat aszongya, hogy: – Nem. S aval megin mentek tovább.
Mán majnem odaértek a Bengya korcsomához, mikor megszollalt a harang. Persze, ez akkor héten történt, amikor Márszejba meggyilkolták Sándor kirájt. S ki vót adva a parancs, hogy minden harang délelőtt es s délután es kellett harangozzon a kirájnak. S amikor János bám meghallta, hogy a harang megkondult, megállt s aszongya hogy:
– Anti, há anyóka úgy se tuggya, hogy neki húzzák-e vaj a kirájnak! – S ennyiből meg vót beszélve, mentek ától s a korcsomába a harangozás árát megitták, s csak asztán mentek gödröt ásatni.
Na, el es temették az öregasszont, s hazamentek, hát ojan nagy halotti tort nem ültek, dehát ne, eppe testvérek, legközelebbiek csak visszamentek a házhoz, s persze, más itóka nem vót, csak az a savanyó pálinka s erőst ihatnának vótak. Illogatták s huzogatták az orikot, s: – Hát, ez biza elég savanyó!
Eccer osztán aszongya János bám:
– Hej, te Anti, te Anti, látod-e, anyóka még hottyába es túljárt az eszünkön! Mü most úgy jártunk, hallod-e, hogy aki másnak vermet ás, maga esik belé. Mü kell megigyuk a savanyó pálinkát.
(Lőcsei Antal gyűjtése)