Még az igazságos Mátyás király idejében történt.
Batinán a kőbánya fölött állt egy vár. Leányvárnak nevezték, mert egy vénlányé volt, akit vörös hajáról mindenki csak Vörös Mártának hívott. Övé volt a sok szőlő a baranyai dombokon, övé volt a rév is a Dunán. A folyó szélesebb volt mint most, nagyvízzel a Telecskai-domboknál volt a túlsó partja.
Vörös Márta kegyetlenül megadóztatta, hetente robotoltatta jobbágyait. Az utasokkal, akik Bácskába akartak átkelni vagy onnan vissza, egy aranyat fizetett. Aki nem tudta megfizetni a révpénzt, azzal két hétig kapáltatott a szőlőjében.
Meghallotta Mátyás király a vöröshajú zsarnokoskodását, felöltözött paraszti ruhába, hogy megtudja az igazságot. Amikor át akart kelni a Dunán, a révészek nem akarták átvinni, hogy előbb fizesse meg az aranytallért.
– Nem igazságos ez! – Mondta Mátyás –, borjú árát adjam a révre?
Meghallotta ezt Vörös Márta, s korbácsával végigvágott a király hátán.
– Majd én megtanítalak az igazságra! – mondta az úrnő. – A szőlőbe vele!
Körülfogták Mátyást a hajdúk, és a szőlőbe kísérték. Kapát nyomtak a kezébe, hogy kapáljon.
Nem volt a király egyedül, egy legényke már ott dolgozott.
– Hát te hová igyekeznél, öcsém? – tudakolta Mátyás.
– Anyámhoz mennék, mert nagyon beteg – panaszolta a fiú –, de előbb meg kell szolgálnom a rév árát.
Kapáltak. A király pár lépéssel a legény előtt dolgozott. Mátyás megsajnálta, és a sorába, egy tőke mellé, egy aranyat dobott.
– Aranyat találtam! Aranyat találtam! – örvendezett a legény.
– Ne kiabálj! – figyelmeztette Mátyás –, mert elveszik tőled! Most már átkelhetsz. Iparkodj a révre!
A legény tétovázott, gondolkodott, majd kimondta:
– Ahol egy arany van, ott több is van! Kapáljunk tovább, hátha neked is találunk egyet.
Mit volt mit tenni, a király még egy aranyat ledobott a társa sorába. Az meg is találta:
– Neked is találtam egy aranyat, bátyám! – súgta oda a fiú Mátyásnak. Nem mert kiabálni, nehogy a hajdúk meghallják. – Holnap mehetünk a révre.
Másnap át is keltek a Dunán. Ott mondta meg Mátyás a legénynek, hogy kivel dolgozott együtt. Adott neki még hét aranyat meg egy pecsétes levelet, és a lelkére kötötte, hogy keresse fel Budán. Aztán elváltak. A fiú anyja már haldoklott. El is takarította tisztességesen. Aztán Budára ment, és be is vált a derék katonának a király seregében.
Mátyás nem hagyta annyiban a vöröshajú kegyetlenkedéseit. Amint Budára ért, kengyelfutót szalajtott Batinára pecsétes levéllel. Ez állt benne:
Te kegyetlen Vörös Márta!
Rögtön gyere Budára! Ha nem jöhetsz, levelet küldj. Akkora bőrt szabass a hátadból, amekkora az én levelem, arra írd le kegyetlenkedéseidet! Küldd azonnal a kengyelfutómmal a bőrödet!
Vöröm Márta már tudta, hányat ütött az óra. Megijedt. Be is fogatott hatlovas aranyhintójába, és onnan, ahol most az emlékmű van, a legmeredekebb hegyről, belehajtott a Dunába.
Harmadnapra kivetette a víz Vörös Mártát és az aranyvasú aranyhintót egy kis falu előtt. Kifogták a halászok, és az asszonyt is, a hintót is beásták a hegyoldalba.
A kis falut Vörös Mártáról Vörösmartnak nevezték el.
Így mesélik a baranyaiak a vöröshajú történetét.
Sokan keresték azóta az aranyhintót, de még csak arany kerékszögét sem találta meg soha senki.
Vörösmart