Szent Antal-tisztelet Nyugat-Bácskában
Néhány évvel ezelőtt, 2009-ben ünnepelte a katolikus világ a Ferenc-rend megalapításának a 800. évfordulóját. A ferences barátok közül a történelem folyamán igazán kiemelkedik Páduai Szent Antal alakja, akinek tisztelete az egész Kárpát-medencében jelen van. Épp ezért illik az ő tiszteletéről szólni a kutatásra általam választott, szülőföldemként adott területen, azaz arról, hogy kik s hol tisztelik ezt a kedvelt, kedves szentet a Duna menti Nyugat-Bácskában.
A török kor végén az Alföld déli részére Boszniából érkező, jobbára gradovári ferences barátok a Bácska több városában is megtelepedtek, így Bácsban, Zomborban, Baján, majd Szabadkán is, de ott más rendtartományból, illetve a közeli baranyai Mohácson. Lelkipásztori tevékenységet a felszabaduló s ismét római katolikus vallású lakosokat befogadó településeken is nekik kellett vállalniuk. Legelőször is a velük vagy közvetlenül az ő érkezésükkor idetelepülő délszláv katolikusok, a sokácok és bunyevácok körében tudtak tevékenykedni, s talán ezért is terjedt el elsősorban náluk a Ferenc-rendi testvérek által igen kultivált szentnek, Páduai Szent Antalnak a tisztelete.
Az említett vidéken korábban Remete Szent Antal volt az ismertebb szent, bár az ő szentélyeiről nem sokat tudunk. Egyedül a XVI. század első felében, vagyis a török kor közepe táján épülhetett Bács várának közelében a ma is álló s a kései gótika jegyeit magán viselő kisebb szentély. A kápolna a Bácstól délre fekvő erdőben mintegy 6 kilóméterre található. A bácsi erődítmény környezetébe 1687-88-ban érkeztek a ferencesek, de ez a kápolna, a hagyomány szerint, jóval korábbi. Remete Szent Antal „beteg embernek, beteg jószágnak hajdanában nagy tiszteletben álló patrónusa” – írja Bálint Sándor (BÁLINT 1998: 154), majd így folytatja: „(a) szent apát az antoniták kórházai révén is a középkorban a betegek egyik patrónusa volt” (BÁLINT 1998: 163), oltalmazott a járványok, a bőrbetegségek (Szent Antal tüze), valamint a kígyómarás ellen. Magyarországon már a XIII. század végén van kórháza az antonita rendnek. Az Alföld déli részén elterjedt kultuszáról Bálint Sándor lejegyezte a következőket:
„Hangsúlyoznunk kell, hogy az olykor téli Szent Antalként is emlegetett Antal apát tiszteletének kultikus sajátosságait – nyilvánvalóan a monasztikus szerzetesség visszaszorulásával is – a hívő nép sok helyen teljes egészében átruházta Pádua szentjére, a nyári Szent Antalra. Ebből az áttételből maga a Ferenc-rend, hazánkban különösen a bosnyák eredetű régi kapisztránus rendtartomány derekasan kivette a részét.
Bácson, a hajdani érseki székhelyen Remete Szent Antal középkori, gondozásuk alá került kápolnája átvészelte a hódoltságot: nemcsak a keresztények, hanem gyógyulást remélve, beteg törökök is látogatták. A monda szerint egy török basa építette, mert fia szemhályogját egy barát meggyógyította. A kápolna kultikus jelentősége közvetett tudomásunk szerint máig töretlen. Mindkét Antal ünnepén, továbbá keddi napokon búcsúsok járnak ide” (BÁLINT 1998: 164-165). Bálint Sándor művének készítése óta sok idő telt el, s jómagam közvetlenül a helyszínen szereztem az értesüléseket, melyek arról szólnak, hogy napjainkban csak Páduai Szent Antal napja, azaz június 13-a utáni vasárnap jönnek ide a búcsúsok, más napokon már régóta nem. Ehhez bizonyára az is hozzájárult, hogy a kápolna abban az erdőben áll, amely az egykori jugoszláv köztársasági elnök, Tito vadászterületeként sokáig védett volt, s ma is csak a búcsú napján nyitják ki a kaput. A búcsút különben a városi ferences kolostor Nagyboldogasszony-templomában is megtartják. A szegedi tudós a magyar Sion folyóirat 1869. évi közléséből merített (BÁLINT 1998: 574), míg a kápolna legendáját Steltzer Frigyes is megörökítette a Bács hajdana című cikkében a Zomborban megjelenő Bácska cimű megyei lap 1883. május 30-ai számában. Tudni kell, hogy a törökök 1526. szeptember 27-én vették be Bács várát. S ha igaz a legenda a török fiú gyógyulásáról, akkor a kápolna is 1526 utáni. Felújítását 1817-ben végezték el. Az előtte álló egyszerű keresztet 1885-ben kőkeresztre cserélték. De erről a kápolnáról még külön tanulmányban szólok.
Érdemes megjegyezni, hogy ebben az említett bácsi ferences templomban van a régió egyik szép templomi Szent Antal-ábrázolása. Nem a szokásos Szent Antal-szobor a persellyel, hanem Paulus Antonius Senser pécsi festőművész impozáns barokk festménye az egyik mellékoltár képeként. A Szent Antal-oltárt ebben a templomban már 1753-ban felállították – közli Sekulić, aki a rendház protocollumát idézve elmondja még, hogy ezt az oltárt 1899-ben és 1938-ban is felújították (SEKULIĆ 1978: 58).
Remete Szent Antalt az akkori ország déli részein másutt is tisztelték, így például Baján is a kapisztránus ferencesek, akik a török után épült új templomukban, amelyet Páduai Szent Antalnak szenteltek, egy barokk oltárt Remete Szent Antalnak állítottak. A baranyai Máriagyűd kegyhelye is a Ferenc-rendi barátok által vezetett, s a templomban „Páduai Szent Antal oltárán egy kis kép emlékeztet Antal apátra is” (BÁLINT 1998: 165).