Pesty Frigyes helynévtára még Szkorenovácnak emlegeti az egykori falut Keve vármegyében. 1412-ben Zsigmond király Keve városának adományozta, s már 1428-ban villa regalis – királyi helység. A mai Székelykeve viszont nem ezzel az ősi településsel azonosítható. A katolikus székelyek Gyurgyevóra (Sajkásgyörgyére) érkeztek, az egykori katonai őrhelyre, a Duna bal partjára. Ősi telephely volt ez, Szendrő várának eleste után azonban teljesen megsemmisült. A határőrvidéki kormányzóság 1865-ben telepítette újjá magyar, bolgár és német telepesekkel. Az első lakók a korábbi palóc, illetve szegedi kirajzású falvakból érkeztek: Újfaluból, Ürményházáról, Sándoregyházáról. Magyarok mellett Besnyőből és Rogensdorfból bolgárok is jöttek. 1870-ben a falut elmosta az árvíz. Sokan ekkor költöztek el, a megüresedett telkekre, valamint a töltés kiépítésére telepítették a bukovinai székelyeket.
1883 nyarán 650 család érkezett Gyurgyevóba Andrásfalváról, Fogadjistenből és Józseffalváról. Az új telepesek munkája is csakhamar kárba veszett. 1884-ben ismét hatalmas árvíz pusztított, ezért új, biztonságosabb területre költöztetik Gyurgyevó valamennyi lakóját, a kevevári és a kevepallói hármas határ magasabban fekvő területére. Otthonaik biztonságosabb helyre kerültek, földjeik azonban továbbra sem voltak biztonságban.
A székelyek, a palócok, a szegedi kirajzású magyarok és a bolgárok kezdik meg közös életüket a mérnökök által tervezett faluban. A kor szokása szerint széles utcákat terveztek, a falu központjában 1889-ben Bonnász Sándor csanádi püspök szép, nagy templomot építtetett Szent István tiszteletére. Az augusztus 20-ai búcsú a falu legnagyobb ünnepe. A Szakadónál, ahol egykor áttörte a Duna a gátat, hatalmas népünnepélyt rendeznek, rendeztek még a kommunista időben is.
A telepesházakhoz – melyekből még napjainkban is jó néhány áll – az épületanyagot a kincstár biztosította. Kalákában épültek az itteni hagyományok szerint. A vert falú, szabadkéményes, cseréptetős, szoba-konyhás házak elé tornác került.
A székelykevei bolgárok az elmúlt évszázadban elmagyarosodtak, ennek ellenére napjainkban is számon tartják, ki milyen származású. A bolgárok és a palócok módosabb gazdák voltak, lakodalmi szokásaik, naptári ünnepeik megtartásában nem igazodtak a székelyekéhez.
A Bukovinából érkezett telepesek gyorsan megpróbáltak alkalmazkodni környezetükhöz, a húszas években már nem jártak népviseletben. Varrottasokat, festékeseket nem készítettek az asszonyok. Erre egyszerűen nem volt idejük, mert a férfiak távol vállaltak munkát, az év nagy részében az asszonyok végezték a férfiak munkáját is. Nyelvjárásukat, ünnepi szokásaikat, népdalaikat annál inkább megbecsülik.