Hát régön vót ez má. Én is öregapámtú hallottam, az mög az ű öregapjátú.
Vót itt Csókán egy fődesúr még Mátyás király idejibe. Hát ez az úr mönt eccő hintóva valahova, oszt eccő csak utóérnek egy embört, ahogy az mén az út szélin. Szélös vót a hintó, az út mög kesköny, csak olyan poros nyári út vót az. Lássa a kocsis, hogy nehezen fér e az úton a gyalogostú, oszt odakiabál neki:
– Hé te, mönj le az út szélirű, me ehun viszöm e ja csókai urat, oszt nem fér e a hintója.
De bizon a rongyos ruhájú embör csak nem akart lemönni az útrú. Erre aszondja az úr a kocsissának, hogy csördítsön a nyaka közé az ustorra, ha má az olyan büszke legén, hogy nem akar lemönni. Hát mit vót mit tönni a kocsisnak, a parancs az parancs, hát jó odasózott az ustorra. Így osztán a legén leesött az árokba, a hintó mög továbbmönt.
Gyorsan e is felejtötték az esetöt, mikó egy napon levelet kap a csókai úr Budárú, Mátyás királytú. Akkó osztán kiderűt, hogy ki vót az a szögény őtözetű legén. Hát bizon az maga a király vót, csak szögény gúnyát őtött magára, hogy ne ismerjék fő, oszt mögnézze, hogyan él a nép az országba. Mátyás király a levelébe azt írta a csókai úrnak, hogy büntetésbű, amié így bánik a szögényökké, vagy mönjön fő hozzá Budára, vagy kűdjön a combjábú egy font húst. Erre az úr úgy mögijedt, hogy lemönt a kertjibe, oszt ott agyonlűte magát.
A mostani park vót az ű kertje, oszt ott halt mög, még most is ott van egy bekerítött részön a sírköve, hogy ott lött öngyilkos idejtibe mög félelmibe a királytú.