Hogy a népi képzelőerő és hosszú távú emlékezet mily sok mindent hagyományozott ránk, a kései maradékra, arra példa egy törökbecsei határszakasz, melynek a közelmúltban is élő elnevezésében a környék népe az igazságos Mátyás királyra emlékezik vissza a hosszú évszázadok távolából.
Ha elindulunk Törökbecséről észak felé, Beodra irányába, az első dűlőút végén egy tó van, melyben állandóan víz áll, hol több, hol kevesebb. A lakosok úgy vélik, hogy valamikor, a szabályozás előtt, itt volt a Tisza medre, amely később kiszáradt, s csak ez a tó maradt meg belőle. A tó keleti oldalát Szakadásnak nevezik, mert olyan, mintha a tóval határos domboldal szakadt volna le. A nyugati oldalon sík termőföld terül el. A tó keleti oldala tehát magas part, a másik irányban meg síkság van.
Ehhez a magas parthoz köti a hagyomány azt a történetet, ami a környék magyar lakosságának mondavilágában maradt fönn, s még az elmúlt évszázad elején is mesélték a törökbecsei öregek. A monda szerint ebbe a magas partba temették el a törökök Mátyás király Budán kihantolt s ide hajón leúsztatott ezüstkoporsóját. Hogy miért nem hagyták nyugodni budai sírjában, erről azt mesélték az öregek, hogy a törökök még haló poraiban is gyűlölték Mátyás királyt, mert apja, Hunyadi János, a híres törökverő hős számos csatában legyőzte őket, s számtalan török vitézt küldött a másvilágra, de fiának, Mátyás királynak uralkodása idején sem tudták Magyarországot leigázni – tehát volt elég okuk még halála után is gyűlölni a híres királyt. Mivel életében nem bírtak vele, ezért jóval halála után, miután elfoglalták Budát és az ország jó részét, bosszúból kiásták ezüstkoporsóját, ide hozták Törökbecse közelébe, és a magas partba temették el, hogy jó messzire legyen az ország fővárosától.
Hogy Budáról a koporsót szállító gálya hogy jutott át a Dunából a Tiszába, annak is megvan a magyarázata. A délvidéki törökvilág idején a két nagy magyar folyam, a Duna és a Tisza is hatalmas területeken kanyarogva haladt délnek, hogy Titelnél egyesülve eljussanak a Vaskapuhoz, majd onnan tovább. Bácskában és Bánságban is hatalmas árterületek, tóságok területek el olyan mocsárvilágot alkotva, amely esős esztendőkben gyakran összeért, s hajózható is volt. Egy ilyen esztendőben érkezett a Törökbecse közelében álló magas part oldalához a török gálya, és ott kikötött. Ekkor temették a partoldalba a törökök Mátyás király Budáról magukkal hozott ezüstkoporsóját. Azóta is ott alussza örök álmát a magyar király.
Azóta már régen vége szakadt a törökvilágnak is a bánsági tájon, bár Temesvárott jóval tovább lobogott a szultán lófarkas lobogója, mint másutt Magyarországon. Mátyás király második sírjának emlékét az említett magas part és környéke elnevezése őrizte meg a törökbecsei szerbség névadó hagyományaiban. A dolog érdekessége, hogy ezt a hagyományt a szerb határrésznevek alapján a törökbecsei magyarság őrizte meg a közelmúltig, a szerb hagyomány ezeket a neveket másként értelmezi.
A tóparti Szakadást, vagyis a magas partot, ahol a hagyomány szerint Mátyás király ezüstkoporsója nyugszik, a szerbek Matejski brodnak, vagyis Mátyás hajójának nevezik, mert itt kötött ki a török gálya az ezüstkoporsóval; a magas part környékét, ahol egykoron település volt, ma pedig legelő, Matejnek hívják, ezt a magyar mesélők Mátyásnak értelmezték, amikor az egész történetet elmesélték, még a múlt század elején egy helyi tanítónőnek.