Még akkor történt ez az eset, mikor az igazságos Mátyás király uralkodott országunkban. Abban az időben élt Csókán egy gazdag földesúr, aki egyszer díszes hintójával elindult valahová. Ahogy haladtak, egyszer csak észrevettek egy embert, aki előttük gyalogolt az út szélén. Mivel az út csak afféle poros nyári út volt, keskeny, a hintó pedig széles volt, csak nehezen férhettek volna el a gyalogostól. Rákiáltott tehát a kocsis a gyalogosra.
– Hé te, térj ki előlem, lépj le az út széléről, mert itt viszem a csókai földesurat, s nem fér el a hintója!
Ám a rongyos ruhájú gyalogos a füle botját sem mozdította, nem tért le az útról. A földesúr erre dühbe gurult, s rászólt a kocsisra:
– Ugyan csördíts már a nyaka közé az ostorral, ha már olyan nyakas legény, hogy nem akar lelépni az út széléről.
Mit volt mit tenni, a parancs az parancs, a kocsis fogta magát, s istenigazából jó nagyot odasózott ostorával a rongyos utas nyakába, mire az az árokba bukott, a hintó pedig utasával és kocsisával együtt továbbrobogott, mint akik jól végezték dolgukat. Jót nevettek a pórul járt utason, s hamar el is felejtették az esetet.
Nem így azonban a rongyos ruhás utas, aki nem volt más, mint a híres Mátyás király, aki álruhában, szegény utasnak öltözve járta az országot, hogy megbizonyosodjék arról, az ország urai hogy bánnak a szegény emberrel.
Nemsokára tehát pecsétes levelet hozott a küldönc Budáról, mégpedig Mátyás királytól, a csókai földesúrnak címezve. A levélben a király fejére olvasta a földesúrnak, hogy meggyőződött arról, hogy bánik a szegényekkel, s erről számot kell adnia előtte Budán. Levelét ezzel a parancccsal zárta:
– Azonnal jelenj meg Budán színem előtt, vagy ha nem, küldj egy font húst a combodból!
Csak a királyi levél olvastán döbbent rá a kevély csókai földesúr, hogy a rongyos utas, akinek nyakába csördíttetett kocsisával, hogy az az árokba bukott, maga az országot járó Mátyás király volt. Eszébe jutottak más gonosztettei is, melyeket a szegények ellen elkövetett, s nem mert megjelenni a király színe előtt Budán.
Félelmében kiment kastélyának kertjébe, és ott elemésztette magát. A csókaiak azt mesélik, hogy a ma is látható kastélyparkban történt mindez, s ott van egy bekerített részben a földesúr sírköve is, melyen meg van írva, hogy az félelmében emésztette el magát, mert nem mert a király színe elé járulni Budán.