Szent István királyunk uralkodásának idején, az ezredfordulót követő esztendőkben nagy lendülettel folyt az országépítés nagy munkája. István király azt a célt tűzte maga elé, hogy a Keletről jött magyarságot az európai nemzetek közösségének részévé változtatja, egyenrangúvá a többi európai ország népeivel. Ennek érdekében felvette a kereszténységet, s a nyakas magyar népet is a keresztény életszemlélet és életvitel felé irányította.
Ez nem ment könnyen, hisz állandóan napirenden voltak a pogánylázadások, melyeknek élén a Keletről hozott életmódot valló és az új hazában is megvalósító nagyurak, nemzetségfők álltak. István király azonban hadaival sorban legyőzte az ellenálló nagyurakat, sokszor bizony eszközökben nem válogatva kerekedett felül. Az egyik legnagyobb ellenálló, a pogány Koppány legyőzése és felnégyeltetése után már csak a déli végek nagyura, Ajtony maradt hátra, aki a Maros és a Tisza folyóktól délre elterülő országrészt uralta, egészen le a Dunáig, tehát a mi Bánságunk is az ő fennhatósága alá tartozott akkor.
Ajtony nem tűrt meg maga fölött uralkodói hatalmat, még István királyét sem. Hét feleséget tartott, tivornyázott, gazdagsága szinte mérhetetlen volt. Lábasjószágainak száma, birtokainak sokasága megszámlálhatatlan. A folyók mentén állandó őrséget tartott a réveknél, s az utasokat kivétel nélkül megvámoltatta. Még a királlyal, Istvánnal is ujjat húzott. A király ugyanis a Maros folyón úsztatta le az Alföldre az Erdélyből nyert sószállítmányokat, s Ajtony mérhetetlen gőgjében a királyi sót is megvámolta a maga hasznára. Életmódja, hajthatatlansága, elbizakodottsága végül aztán tűrhetetlenné vált a nagy király szemében, aki elhatározta, hogy országának ezt a déli részét is maga fogja igazgatni a felvett kereszténység és az európai beilleszkedés nagy álmának és céljainak szellemében. Ezért méltó hadvezért szemelt ki Csanád személyében, hadat gyűjtött, s készült a nagy leszámolásra.
Csanád hadvezér seregével óvatosan közelítette meg Ajtony állandóan készenlétben várakozó hadait, hisz Ajtony kémei minden hadmozdulatot figyeltek, nehogy váratlan meglepetésben legyen részük. Csanád serege mégis átkelt a Tiszán, s a bánsági oldalon csatába keveredett Ajtony hadaival. Az eseményeket számunkra megörökítő legenda szerint hatalmas hangzavar és lárma közepette kezdődött a csata, mely délig is eltartott, s váltakozó szerencsével járt mindkét sereg számára. Végül azonban úgy látszott, hogy Ajtony serege kerekedik felül, s ennek láttán Csanád katonái megfutamodtak, s a Tisza árterületén, erdőségeiben és bokrosaiban kerestek menedéket egészen le a mai Törökkanizsáig. Úgy tűnt, István király és hadvezére, Csanád, vereség előtt áll, s Ajtony már ünnepelheti győzelmét a kereszténység és a királyi hatalom ellenében.
A délután elmúltával Csanád hadvezér egy domb tövében táborozott le, amelyet később Oroszlámosnak nevezett el, ott kívánta tölteni az éjszakát a csata holnapi folytatása előtt. Emberei közben a szerteszaladt királyi sereget gyűjtötték össze. Csanád álmatlanul töltötte az éjszakát, tisztán látta maga előtt, hogy mi forog kockán Magyarország jövője szempontjából. Ezért buzgó imádságba kezdett, Szent György vértanúhoz fohászkodott, hogy segítséget nyerjen tőle a pogány Ajtony ellenében a kereszténység ügyében. Ima közben a gondoktól és a fáradságtól elszenderedett, álmot látott. Előtte azonban fogadalmat tett, hogy ha a szent megsegíti és másnap győzedelmeskedik Ajtony seregei felett, imája helyén monostort építtet a segítő szent tiszteletére. Álmában egy oroszlán jelent meg előtte, s így szólt Csanádhoz:
– Ó, ember, miért alszol? Kelj föl hamar, fúvasd meg a kürtöt, ismét kezdd meg a harcot, s le fogod győzni ellenségedet!
Az álom hatására Csanád felébredt s úgy érezte, hogy ereje megsokszorozódott a látomás nyomán. Azonnal kiáltott seregei elé, melyek az éj leple alatt újra összegyülekeztek, s elmondta nekik, miként fohászkodott a szenthez, mit kért és ígért neki győzelem esetén, végül elmondta nekik álmát, az álmában látott oroszlánt, s azt is, hogy az emberi hangon mit mondott neki.
Szavai nyomán serege azonnal harcba bocsátkozott a domb előtti mezőn táborozó Ajtony seregével, s hosszú ütközetben le is győzte őket. Maga Ajtony is a csatába esett el, fejét Csanád elküldte a királynak, mintegy a győzelmet jelentve. A csata után Csanád eltemettette az elesetteket, majd felkereste a helyet, ahol az éjszakát töltötte, s ahol látomásában az oroszlán megjelent előtte. Ígéretéhez híven a helyet Oroszlámosnak nevezte el, s így hívják a magyarok azt a helyet napjainkban is. A dombon monostort alapított, ott állt évszázadokig az oroszlámosi monostor, egészen a török időkig, amikor elnéptelenedett, a még életben maradt szerzetesek elhagyták a török pusztítás és rombolás után. Ma már nyomai sem látszanak, csak a régészek tárták fel az egykori épületek alapjait.
A király a győztes csata után az egykori Marosvárat Csanádvárának nevezte el, a legyőzött Ajtony nagyúr megyényi területét pedig Csanád vármegyének, s ez a név napjainkig megmaradt.
A mai és a közelmúlti mesélők az elmondott történetre nem emlékeznek már; számunkra egy középkori legenda leírása örökítette meg, ismerjük meg tehát mi is.