Egyszer, mikor a tél már vége felé járt, három magas rangú katonatiszt indult át itt a már nagyon korhadt jégen Szlavóniába. Középig szerencsésen eljutottak; de ott egyszer csak mind a hárman leszakadtak. Többen álltak a Duna-parton, de segélyt nyújtani nem mertek, mert isten-kisértésnek tartották: játszani az élettel.
Gombos István kivált közülük, s vállalkozott a segélyadásra. Fölhúzta legszebb ruháját, egészen díszbe öltözött, s életre-halálra készen két szál deszkával – egyiket a másik végére helyezve – kimentette a tiszteket.
No de azok sem maradtak adósak:
– Mit kívánsz? – ez volt első szavuk, mikor a szárazra jutottak.
Gombos István nem kért pénzt – volt neki úgyis –, hanem azt kívánta, hogy ez a hely róla Gombosnak neveztessék.
A tisztek föl is írtak a császárhoz, s megjött az engedély.
Gombos