„SZÁNTOTT ITT MÁR TÖRÖK, TATÁR, mégis megmaradt a határ” – tartja egy régi mondás. Mert későbben, mikor rég eltakarodott a tatár, akkor meg a török elől kellett a népnek bemenni a nádba, akárhogy is próbálták meg elzárni az útját. Bellyénél, a Csingilingi-csárda mellett, ahogy Kopács felé megy az út Eszékről, látni lehet egy régi híd cölöpjei nyomát. Azt a hidat Zrínyi Miklós égette föl, hogy a török ne tudjon átjutni, átjárni a Dráván.
Más úton a török bement Kórógyra is. Nem mert a nép kibújni a nádból. Elfogyott az élelem. Nyáron az új nád hajtását ették, nyersen. Egy anyának volt öt gyereke. Kenyér nem volt, lementek a Valkóra. Az asszony belábalt a szittyósba, összehúzgálta, azt adta oda, szopogassák a gyerekek. De a török észrevette, leszurkálta őket.