Néhány évszázaddal ezelőtt Magyarittabét nagy vizek: mocsarak, lápok vették körül. Ezek közül emelkedett ki – sziget módjára – a település. A hatalmas vízterület néhány százezer holdat is kitehetett, határai valahol Zsombolya, Udvarnok, Párdány és Bégaszentgyörgy alatt voltak. Ebből a régi vízi világból maradt fenn egy eredetmonda, amelyet a 20. század harmincas éveiben is ismertek még a helybeliek, s egy helytörténész feljegyzésében maradt ránk.
A régi időkben a Magyarittabéra vezető utak nem voltak veszélytelenek az utas számára, különösen a szekeresek számára lehetett veszélyes, ha nem ismerték a vízi világ között vagy azon át vezető országutakat.
A Csuja felé vezető, részben víz alatt lévő út egyik kanyarulata igen mély fekvésű volt. Egy arra tartó kereskedő nem ismerte az utat, és arra hajtott egy tele kocsirakomány füstölt szalonnával. A szekér utasaival és rakományával együtt elsüllyedt és beleveszett a mocsárba.
Mivel meleg nyár volt, a nap forró heve megolvasztotta a sok szalonnát, s utánna a zsiradék a víz felszínén úszott.
A hagyomány szerint a mocsárnak azt a helyét, ahol a szalonnakereskedő szerencsétlenül járt, ezért Masna barának, magyarul zsíros mocsárnak nevezi a nép.