Téli estéken Bukovinában gyakran verte fel az éjszakai csendet a farkasok üvöltése, amelyek gyakran megtámadták, elvitték, megtizedelték az állatállományt. Amikor az Al-Duna kanyarulatába telepedtek, sokáig itt is farkasokkal álmodtak. Ez azonban hamar veszített aktualitásából, mert az al-dunai mocsaras területek lecsapolásával a szapora nádi farkasok leköltöztek délre, a megfagyott Dunán át Szerbiába, ahol bevethették magukat a biztonságos erdőkbe, a hegyek közé.
Azoban sokáig riogatták a rossz gyermekeket azzal, hogy elviszi őket a toportyán, ha szót nem fogadnak.
Történt, hogy a széjjeken viskóban lakó öregek arra ébredtek, hogy a tél megelevenedett, az üvegezett ablakocskán keresztül is látszott, hogy vadul kavarog a hó, és valami félelmetes, elnyúló vonítás-ordítás hallatszott időről időre. Valójában a kuptor kürtője furtinált, s adott üvöltő hangokat, csak az öregek már erőst nagyothallottak.
Előbb Balbina ném neszelt fel:
– Hallod, János, hallod? Mi ordít ekkorán? – és addig böködte oldalba hortyogó férjét, hogy amaz félálmában válaszolt.
– Mi vóna, hát biztos, hogy a nádi farkas…
Balbina ezen meggondolkozott, és még jobban összehúzta magát.
– János, János, dejszen immán vagy három éve egész a Burkátokig kipusztitottatok minden nádast! Hogy vóna ott nádi farkas, ahol nincs es nád?
– Hejszen – ásítozott János bám –, akkor azétt vonyit, me hiányzik neki…
- toportyánfarkas, toportyán nádi farkas, mocsaras területeken tanyázó, apróbb termetű, de szapora és veszélyes, vérengző farkasfajta
- széjjek faluszél, szélső utcák
- kuptor kemence
- furtinál dudáló, sustorgó hangot ad