A kerti ember nem valami kísértő szellem, túlvilági lény vagy valami ismeretlen ragadozó, hanem Székelyen a felnőttek kitalált szörnyetege volt, a szomszédos kertekben garázdálkodó és még könnyen befolyásolható, hiszékeny kisebb gyermekek elrettentésére.
A falubeli gyermekek igen korán megszokták az utcán, a falu környékén, az aljban általában sereges kószálást, játszadozást és gyümölcslopást. Bevett szokásuk volt a termés korai megkárosítása. Vagy a gyengébb táplálkozásból adódó vitaminhiány, vagy a gyümölcs beérésének türelmetlen kivárása volt az oka. A kisebbek még nem törődtek azzal, hogy a zöld vagy félérett gyümölcsök megdézsmálásával, az ágak cibálásával, letördelésével az önfenntartó falusi háztartásoknak komoly kárt okoznak.
A károkozásnak pedig sehogyan sem lehetett véget vetni, és nem lehetett sem a nyomába szegődni sem megszüntetni. Se a bíró, se a tanítók, se a plébános példázkodásaikkal, feddésekkel, intelmekkel nagy ellenhatást nem váltottak ki.
Ha eljött a tavasz, hiábavalónak bizonyult a szülők, nagyszülők vagy bármilyen hozzátartozók feddése, szidása. A kert védelmének érdekében, a kutyák kertkapukhoz való megkötése (legtöbbször a fülük botját sem mozdították az ismerős szomszéd gyerekek láttán), csengők, kolompok madzagra kötözése az egyébként is foghíjas kerítések, prostyák, palánkok szegélyére: mindez meddő kísérlet volt.
A károk láttán eszébe jutott az ecceri embernek, hogy csumának (csobánynak) öltözik, bevárja és jól megijeszti a rendetlenkedő tolvaj gyermeket. Volt mindenféle gyümölcsfája, és ezeken már rengeteg félérett savanyú alma, szilva, miegyéb. Mikor úgy látta, hogy elérkezett a dézsmálási idő, felkészült a riogatásra. A hijúból lehozta a suba alá tett csumaöltözéket, és a kert véginél szépen előkészítette. Színleg az állatok körül végzelődött, de mikor hátralesve meglátta, hogy valami rafinált kölykök újfent mozgolódni kezdenek a kertvégben, magára öltötte az álarcot. Megvárta, amíg átlépnek a kertjébe, felmásznak a szilvafára, és mint a seregélyek az eperfán, elvégzik a pusztítást. Amikor már megtömték a zsebeiket zöld szilvával, s kászálódtak volna lefelé, hirtelen akkora zajt, csattogást, vinnyogást, morgást, ordítozást csapott, mint valami vadember. A környék kutyái mind felneszeltek, s a félelmetes hangoktól még tán kettő se ugatott rendesen: mind vakogott vagy nyüszített félelmében!