tt történt Zentán, amikor még talán a nagyapám apja is kölyök volt. Élt itt egy halászlegény, akiről szól a mese. Ez a halászlegény minden este, mint akármelyik más szorgalmas halász ember, eljárt a Tiszára, vagy a hálót kivetni többed magával, vagy csak egyedül.
Egy este, ahogy egyesegyedül evezgetett le a vízen, talán a Poronty felé járhatott, amikor gyönyörű éneket hall. Valami leány énekelt. Nagyon szépen énekelt. De mire odaért a halász, már senki sem volt ott.
A halász nagyon kíváncsi lett. Minden másnap ugyanabban az időben arra evezett. Az éneket hallotta, de senkit sem látott.
Egyszer egy éjszaka már nem csónakon ment, hanem gyalogosan, a parton. Amint óvatosan, halkan lépked, egyszer csak megint hallja az éneket. A sűrű bokrok között letekintett a partra, hát ott egy gyönyörű szép leányt látott, az énekelt.
Először nagyon megijedt, mert a leánynak halfarka volt, de aztán keresztet vetett, összeszedte a bátorságot, és óvatosan megindult a leány felé. Az észre sem vette, hogy valaki közeledik, így a halásznak sikerült megfognia.
A leány kérte, hogy engedje el a vízbe, de a legény azt felelte, hogy addig nem engedi el, míg meg nem mondja, hogy kicsoda, hogy került ide.
A lány végül is elmesélte, hogy el van átkozva, addig nem szabadulhat, amíg valaki meg nem váltja. A halász, aki már beleszeretett a gyönyörűséges szép lányba, vállalkozott, hogy majd ő megváltja. Erre a leány azt felelte, hogy őt csak úgy lehet megváltani, ha egy életet kiolt.
A halász otthon sokat gondolkozott ezen, végül is elhatározta, hogy bűn árán is megváltja a leányt. Egyik pajtását elcsalta egy este a vízre, és amikor az nem is sejtette, váratlanul a csónakból a vízbe lökte. A másik legény tudott úszni, úszni kezdett. Erre a halász beleugrott a vízbe, hogy belefojtsa a másikat, de ekkor valahonnan előbukkant az a szép lány a vízből, átölelte a halászlegényt, és lehúzta magával a mélységbe.
Ezt azután az a másik, aki megmenekült, mesélte el.
Zenta