Két ember ment egyszer a Tiszán a szegedi piacra. Nagyon beesteledett már, s nem tudták, hogy hol vannak.
Egyszer csak zeneszót hallanak.
Kikötöttek, mind közelebb mentek a zeneszóhoz. Amikor odaértek, szemük-szájuk elállt a csodálkozástól. Szép lányokat láttak ott táncolni, csillogtak, villogtak a gyönyörű ruhákban. Ezüst poharakból ittak. Amikor meglátták az odatévedt utasokat, őket is közéjük húzták, és táncoltak, mulattak, ettek-ittak ők is.
Ez a nagy mulatozás addig tartott, míg az óra éjfélt nem ütött. Amikor elütötte a tizenkét órát, egyszerre mindennek vége szakadt.
Sötét lett, a zene elhallgatott, a poharak kiestek a kezükből, s mire föleszméltek, sehol semmi nem volt már.
Reggel aztán, amikor körülnéztek, a földön mindenfelé kecske- meg disznókörmök hevertek.
Akkor tudták meg, hogy a sötétben a Boszorkányszigetre keveredtek.
Péterréve